Az ENGEL és ESZES Ügyvédi Tásulás nemzetközi kereskedelmi és gazdasági joggal foglalkozó magyar ügyvédi irodák társulása. Ügyfeleinknek magas színvonalú szolgáltatást nyújtunk versenyképes árakon. Az ENGEL és ESZES Ügyvédi Társulás szakirányai: gazdasági jog, társasági jog, szellemi alkotások joga, vitarendezés, ingatlanjog, bevándorlás.

Az Ügyvédi Társulás nagy tapasztalattal rendelkezik társasági ügyletekben - ideértve többek között a társaságalapítást és átalakulást, egyesülést és felvásárlást, valamint a társaságok jogi átvilágítását. Ezen kívül, a Társulás szakértője a nemzetközi és helyi kereskedelmi ügyeknek, beruházások finanszírozásával kapcsolatos ügyeknek, ingatlanügyeknek, védjegyekkel és egyéb szellemi alkotásokkal kapcsolatos ügyeknek, peres és választottbírósági eljárásoknak, mediációnak, közigazgatási ügyeknek.

Nemzetközi tapasztalattal rendelkezünk mind magyar, mind nemzetközi háttérrel rendelkező ügyfelek kiszolgálásában. Helyi szaktudásunkat jól kiegészítik nemzetközi ismereteink, ezáltal ügyfeleinknek átfogó jogi szolgáltatást nyújtunk. A Társulás rendszeresen kap megbízást más ügyvédi irodáktól, melyek irodánk speciális szakismereteit kívánják hasznosítani.

« Vissza

SZEMÉLYI ADATOK

  • Név:
  • Dr. ENGEL Tamás
  • Születési dátum:
  • 1952. augusztus 3.
  • Állampolgárság:
  • magyar

VÉGZETTSÉG

  • Intézmény:
  • Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest
  • Fokozat/ Diploma:
  • Állam- és jogtudományok doktora
  • Dátumok:
  • 1971 - 1976
  • Jogi szakvizsga:
  • 1978
  • Intézmény:
  • Magyar Szabadalmi Hivatal
  • Dátumok:
  • 1986
  • Fokozat/ Diploma:
  • Felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam
    Iparjogvédelmi szakjogász

SZAKMAI TESTÜLETI TAGSÁG

  • Szakmai testület:
  • Budapesti Ügyvédi Kamara
  • Belépési dátum:
  • 1996
  • Szakmai testület:
  • Kaliforniai Ügyvédi Kamara
  • Belépési dátum:
  • 1993

MUNKAHELYEK

  • Szervezet:
  • Engel Ügyvédi Iroda
  • Dátum:
  • 2018-
  • Pozíció:
  • Ügyvezető partner
  • Hely:
  • Budapest
  • Szervezet:
  • Engel & Eszes Ügyvédi Iroda
  • Dátum:
  • 2015-2018
  • Pozíció:
  • Ügyvezető partner
  • Hely:
  • Budapest
  • Szervezet:
  • Engel Ügyvédi Iroda
  • Dátum:
  • 2004-2015
  • Pozíció:
  • Ügyvezető partner
  • Hely:
  • Budapest
  • Szervezet:
  • Ormai és Társai CMS Cameron McKenna
  • Dátum:
  • 2002 - 2004
  • Pozíció:
  • Peres csoport vezetője
  • Hely:
  • Budapest
  • Szervezet:
  • Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda
  • Dátum:
  • 1996-2002
  • Pozíció:
  • Partner
  • Hely:
  • Budapest
  • Szervezet:
  • Thomas Engel Ügyvédi Iroda
  • Dátum:
  • 1993-1996
  • Pozíció:
  • Partner
  • Hely:
  • Calabasas, California, USA

NYELVTUDÁS

  • angol
  • magyar

SZAKMAI TAPASZTALAT

  • Ország
  • Szakterület
  • Megbízás jellege
  • Egyesült Királyság, Írország, USA
  • Ingatlan
  • Befektetők képviselete magyarországi ingatlanfejlesztéssel kapcsolatosan
  • USA, Oroszország
  • Bevándorlás
  • Bevándorlók képviselete tartózkodási és letelepedési ügyekben
  • Magyarország
  • Média
  • Képviselet hatósági eljárás során, panaszbizottsági ügyekben, Műsorszolgáltatási Szerződéssel kapcsolatosan, peres képviselet, választottbírósági képviselet
  • Főként Magyarország, USA, Egyesült királyság, Finnország és Izrael
  • Különféle szakterületek
  • Képviselet elsőfokú és fellebbviteli bíróságok valamint a Legfelsőbb Bíróság előtt. Nemzetközi egyezségi eljárásokon és békéltetésen való részvétel. Ügyfelek képviselete többek között általános kereskedelmi szerződéseket érintő jogvitákban; illetőleg szerződésen kívüli károkozással, személyiségi jogsértésekkel, szellemi alkotásokat érintő, biztosítási és versenyjoggal kapcsolatos jogvitákban.
  • Magyarország
  • Légiközlekedés
  • Repülőgép vásárlással és bérbeadással kapcsolatos kérdésekben tanácsadás a vezető magyar légi közlekedési társaság számára, jogi vélemény nyújtása a hitelezőknek.
  • Magyarország
  • Pénzügyi szolgáltatások
  • Tanácsadás egy Portugál bank leányvállalatának létrehozásában Magyarországon. Az ügyfél képviselete a cégbíróság és közigazgatási szervek előtt.
  • Portugália
  • Pénzügyi szolgáltatások
  • Ügyfél képviselete a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete előtt engedélyezési kérdéseket és vásárlói panaszokat illetően.
  • Írország, USA, Magyarország
  • Távközlés
  • Tanácsadás és az ügyfelek képviselete magyarországi működésük kialakításában és a Hírközlési Felügyelet előtti engedélyezési eljárásokban, részvétel szolgáltatási szerződéscsomagok elkészítésében.
  • USA, Finnország, Magyarország
  • Különféle szakterületek
  • Tanácsadás és képviselet a szellemi alkotások védelmét illetően, ideértve szabadalmak és védjegyek bejegyzésére irányuló eljárásokat. Ügyfelek képviselete iparjogvédelmi jogok hasznosítási feltételeinek kialakítása és megtárgyalása során, iparjogvédelmi ügyekben szerződések, különösen hasznosítási engedélyek (licencia) és kutatási szerződések készítése. Ügyfelek képviselete jogbitorlási és más, szellemi alkotásokat érintő jogvitákban.
  • Finnország
  • Villamosenergia
  • Tanácsadás villamosenergia-szolgáltató társaságnak egy magyar villamosenergia-szolgáltató társaságba való befektetésével illetőleg a Magyar társaság megvásárlásával kapcsolatban.
  • Magyarország, USA
  • Különféle szakterületek, például: IT, gyártás
  • Magyar társaságok egyesülésével és felvásárlásával kapcsolatos átfogó átvilágítás végzése. Az amerikai antikorrupciós törvényhozással és a magyar társaságok átszervezésével kapcsolatos átvilágítást végző csoportok vezetése. A felvásárlásokhoz kapcsolódó adásvételi illetve részvényesi megállapodások kialakítása.
  • Magyarország
  • Kulturális szolgáltatások
  • A vezető magyar filharmonikus zenekar átszervezésében való részvétel.
  • USA
  • Gyártás
  • Egyesült Államokbeli, elektronikus alkatrészeket gyártó cég képviselete magyarországi gyártó üzem létesítése során. Ennek során tárgyalás bérbeadókkal, kivitelező cégekkel, önkormányzatokkal és más hatóságokkal, a beruházáshoz szükséges szerződések elkészítése.
  • Magyarország, Olaszország
  • Vegyszerek
  • Vegyes vállalati szerződések kialakításában, létrehozásában való részvétel, az ügylethez szükséges összes dokumentáció elkészítése, állami és bírósági jóváhagyások, engedélyek szerzése.
  • Magyarország, USA, Portugália, Írország
  • Gyártó és szolgáltató társaságok
  • Tanácsadás számos nemzetközi és magyar társaság számára azok üzletstratégiájának tervezése során, az üzleti tervek jogi aspektusaival kapcsolatosan.
  • Magyarország
  • Szerencsejáték, fogadás
  • Általános jellegű képviselet

KITÜNTETÉSEK

Kiemelkedő jogi szolgáltatásokért járó díj, Bet Tzedek Legel Services, Los Angeles, California

Wiley W. Manuel Díj, Kaliforniai Ügyvédi Kamara, 1994

PUBLIKÁCIÓK

A magyar üzleti jogról szóló publikációk és cikkek kaliforniai folyóiratokban;

A magyar gazdaság, jog és politika változásairól szóló tanulmányok Kaliforniában és Magyarországon tartott előadásokra;

Egy vezető amerikai ügyvédi iroda által 2002-ben kiadott Product Liability Handbook magyar fejezete.

Munkatársaink jól ismerik a mai gazdasági és jogi környezetet, és mindig azt tartják szem előtt, hogy a jogi kérdéseket az ügyfél üzleti igényeit megismerve oldják meg. Minden esetben átfogó és gyakorlati megoldásokat ajánlunk. Gyakorlatunk az, hogy kijelöljük egyik munkatársunkat, aki személyesen felel majd az ügyfél ügyeiért. Ez a kollégánk mindig könnyen elérhető annak érdekében, hogy az elvállalt munka végzése során felmerülő igényekre gyorsan reagálni tudjunk. Arra törekszünk, hogy nagy nemzetközi ügyvédi irodákhoz hasonló minőségi szolgáltatást és a kis ügyvédi irodák által kínált személyes figyelmet és törődést is biztosítsuk ügyfeleinknek.

Gazdasági jog
Egyaránt adunk tanácsot az Ön cégének napi üzleti működéséhez, és kiemelt, egyszeri tranzakciók lebonyolításához. Ez magában foglalja a mindennapi üzletvitelhez kapcsolódó kereskedelmi (adásvételi, termékengedélyezési, csomagolási, tárolási, szállítási, marketing és egyéb) szerződések előkészítését és megkötését, ugyanúgy, mint az üzletrész adásvételét, szindikátusi szerződéseket és más kiemelt fontosságú üzleti események jogi előkészítését és lebonyolítását.

Ingatlanjog
Nagy tapasztalattal rendelkezünk magyarországi ingatlanok adásvételével kapcsolatos teljes körű ügyintézésben, akár vevői, akár eladói oldalon.

Társasági jog 
Nagy szakértelemmel rendelkezünk magyar gazdasági társaságok alapításában, felvásárlásában és értékesítésében. Irodánk közreműködik ilyen vállalkozások alapításának előkészítésében, közös vállalkozások létrehozásában. Segítséget nyújt a tranzakciók lebonyolításához szükséges összes közigazgatási, állami és bírósági hozzájárulás megszerzésében.

Szellemi alkotások joga, védjegyjog
Képviseljük az ügyfeleinket nemzeti, európai és nemzetközi védjegy bejelentési eljárásokban, illetve ilyen bejelentésekkel kapcsolatos felszólalási eljárásokban. Végzünk védjegy kutatást is az ügyfeleink részére. Gyakorlatunk magában foglalja a védjegyek, formatervezési mintaoltalmi, szabadalmi és szerzői jogok érvényesítését a magyar és nemzetközi hatóságok előtt. Képviseljük továbbá ügyfeleinket hasznosítási jogok átadásával, átvételével kapcsolatosan, valamint ilyen jogokat érintő jogvitákban. 

Beruházások finanszírozása és ingatlan ügyek/
Ingatlan beruházások 
Tapasztalattal rendelkezünk beruházások finanszírozására (project financing) és ingatlan vásárlásra irányuló ügyekben. Részt veszünk a tranzakciók jogi feltételeinek kialakításában, elkészítjük a szükséges iratokat, és megszerezzük, illetve elintézzük az összes szükséges közigazgatási engedélyt, bejegyzést.

Külföldi vállalkozások beruházásai 
Az ENGEL és ESZES Ügyvédi Társulás a beruházások előkészítése és bonyolítása során - többek között - jogi szaktanácsadást nyújt, közreműködik a földterület megvásárlásában, közművesítésben, környezetvédelmi előírásoknak való megfeleltetésben, berendezések elhelyezésének kialakításában, hatósági engedélyek beszerzésében. Részt veszünk a különböző szervezetekkel, vállalkozásokkal, közműszolgáltatókkal, központi és helyi önkormányzati szervekkel való tárgyalásokon.

Munkajog
Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy ügyfeleink számára az egyik legfontosabb terület a szilárd alapokon álló jogi feltételrendszer kidolgozása a cég munkavállalóival kapcsolatosan. Célunk az, hogy a megfelelő szabályozás alkalmazásával a munkaügyi jogvitákat lehetőleg elkerüljük, ám ha mégis szükségessé válik, a munkáltató képviseletében eljárunk a munkaügyi perekben.

Bevándorlás 
Külföldi ügyfeleinknek magyarországi tartózkodási és letelepedési engedéllyel kapcsolatos ügyintézésben nyújtunk segítséget.

Peres és választottbírósági eljárások
Az ENGEL és ESZES Ügyvédi Társulás az ügyfeleit különböző gazdasági és polgári ügyekben képviseli a rendes magyar bíróságok és rendes vagy eseti jellegű magyar vagy nemzetközi válaszottbírósági testületek előtt. Rendszeresen eljárunk nemzetközi ügyekben, szerződésszegéssel, kártérítéssel, versenyjoggal, munkajoggal, közigazgatási joggal, ingatlanjoggal, vállalati vitákkal, szellemi alkotásokkal és telekommunikációs ügyekkel kapcsolatosan első és másodfokú bíróságok előtt, valamint rendkívüli perorvoslat során. A Társulásban részt vevő ügyvédi irodák különböző közigazgatási szervek előtt is képviselik ügyfeleinket, és mediációs eljárásokban is részt vesznek.

 

ENGEL ÉS ESZES
ÜGYVÉDI TÁRSULÁS

1027 Budapest, Horvát utca 14-24. IV. emelet
Telefon: (36-1) 882-0365
Fax: (36-1) 488-7116
E-mail: e-office@englaw.hu
Web: www.englaw.hu

 

A Társulás kamarai nyilvántartási száma: T-235/2018

Nyilvántartó kamara: Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK)

 

A Társulást vezető ügyvédi iroda:

Engel Ügyvédi Iroda

Adószám: 18113554-2-41
Nyilvántartó kamara: Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK)
BÜK nyilvántartási szám: 1504
BÜK lajstromszám: 18113554  

 

A Társulásban részt vevő másik iroda:

Eszes Ügyvédi Iroda

Adószám: 18975336-1-41
Nyilvántartó kamara: Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK)
BÜK nyilvántartási szám: 4501
BÜK lajstromszám: 18975336

 

Tárhelyszolgáltató: Magyar Hosting Kft.
Cím: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22.
Tel: (36-1) 700-2323
Web: http://www.mhosting.hu/

 

Ezt a honlapot az Engel Ügyvédi Iroda, a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvédi iroda tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.